Átlátható Ószövetség VII. - Kánaán meghódítása

"Nap, állj meg Gibeon fölött, s Hold, Ajalon völgye fölött!" A Nap megállt az ég közepén, s csaknem egy egész napig halogatta lenyugtát. Se azelőtt, se azután nem volt még egy olyan nap, amelyen az Úr hallgatott volna embernek a szavára. Így harcolt az Úr Izraelért, s Józsue elfoglalta népével Kánaán földjét. Tizenhat barokk festmény tudósít róla, hogy ért célba az egyiptomi szolgaságból kiszabaduló Izrael 40 évig tartó vándorlása után.

           

   Izrael vándorlásának útvonala                       KÁNAÁN MEGHÓDÍTÁSA                       Kiemelt epizód: Józsue megállítja a Napot Gibeon fölött

Mózesnek, az Úr szolgájának halála után szólt az Úr Józsuéhoz, Nun fiához, Mózes szolgájához, s azt mondta: „Szolgám, Mózes halott. Indulj, kelj át a Jordánon, te és ez az egész nép, arra a földre, amelyet Izrael fiainak adok. Minden helyet, amelyet talpatok ér, nektek adok, ahogy Mózesnek mondtam. A pusztától és Libanontól a nagy folyóig, az Eufráteszig, s napnyugat felé a Nagy-tengerig terjed határotok. Senki sem lesz képes ellenállni neked egész életedben: veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam, nem hagylak el, nem szolgáltatlak ki. Légy erős és kitartó, mert te adod birtokul ennek a népnek a földet, amelyre atyáiknak megesküdtem, hogy nekik adom. Légy hát erős és kitartó, s ügyelj, hogy mindenben a törvény szerint járj el, amelyet szolgám, Mózes szabott neked; ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy minden úton sikerrel járj. Ennek a törvénynek a könyve legyen minden időben ajkadon; fontolgasd éjjel-nappal, ügyelj, s mindenben ahhoz szabd tetteidet, ami benne írva van. Akkor szerencsés leszel minden vállalkozásodban: sikerülni fog neked. Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,1-9)

Akkor Józsue ezt a parancsot adta a nép írnokainak: „Járjátok be a tábort, és mondjátok meg a népnek: Lássátok el magatokat élelemmel, mert három napon belül átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek a földet, amelyet az Úr, a ti Istenetek ad nektek birtokul.” (Józs 1,10-11)

Józsue, Nun fia, Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: „Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!” Előre mentek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek. Jerikó királyának nyomban jelentették: „Izrael fiai közül emberek érkeztek éjszakára, az országot kikémlelni.” Jerikó királya erre üzent Ráchábnak: „Add ki azokat az embereket, akik hozzád érkeztek s házadba betértek, mert azért jöttek, hogy az egész országot kikémleljék.” De az asszony fogta és elrejtette a két embert. Így válaszolt: „Valóban, ezek az emberek betértek hozzám, de nem tudtam, honnan valók. Amikor a sötétség beálltával be akarták zárni a város kapuit, kimentek. Nem tudom, hova mentek. De vegyétek gyorsan üldözőbe, s talán még utoléritek őket!” Közben fölvitte a tetőre, s ott a kupacokba rakott lenszár alá rejtette őket. A király emberei a Jordán irányában a gázlóig üldözték őket, a kaput pedig, mihelyt kivonultak, akik üldözőbe vették őket, bezárták. (Józs 2,1-7)

Mielőtt még nyugalomra tértek volna, Rácháb fölment hozzájuk a tetőre. Így beszélt: „Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet. Félelem fogott el bennünket tőletek, s az ország lakóit közeledéstekre mind hatalmába kerítette a rémület. Mert tudomásunkra jutott, hogy Egyiptomból való kivonulástok idején az Úr kiszárította előttetek a Sás-tengert, meg hogy mit tettetek az amoriták két királyával, Szichonnal és Oggal, a Jordánon túl: betöltöttétek rajtuk az átkot. Amikor meghallottuk, elhagyott a bátorságunk, és senki sem mert többé nektek ellenállni. Mert az Úr, a ti Istenetek, Isten fönn az égben éppen úgy, mint lenn a földön. Most hát esküdjetek meg nekem az Úrra, amint én könyörületes voltam irántatok, ti is megkönyörültök atyám házán, s adjatok erre valami megbízható jelet; hagyjátok életben apámat és anyámat, bátyáimat és nővéreimet és mindazokat, akik hozzájuk tartoznak, kíméljetek meg bennünket a haláltól.” A hírszerzők azt válaszolták: „Inkább magunk haljunk meg helyettetek! De ne áruljátok el egyezségünket! Ha az Úr nekünk adja az országot, könyörületesek és hűségesek leszünk hozzád.” Rácháb egy kötélen leengedte őket az ablakból, háza ugyanis a város falánál állt, a város fala mellett lakott. S így szólt hozzájuk: „Menjetek a hegyekbe, akkor kikerülitek azokat, akik üldözőbe vettek benneteket. Ott rejtőzzetek el három napig, üldözőitek visszatértéig, azután menjetek utatokra.” Az emberek azt felelték neki: „Az esküt, amit tétettél velünk, ezzel a föltétellel vagyunk kötelesek megtartani: Ha megérkezünk az országba, nézd, mutasd ezt a jelet: Kösd ezt a piros fonálból font zsinórt arra az ablakra, amelyen leengedtél bennünket, s gyűjtsd össze házadban apádat, anyádat, bátyáidat és egész családodat. Aki házad ajtaján kilép, annak hulljon a vére vissza a fejére, mi ártatlanok vagyunk benne. Hanem azoknak a vére, akik házadban lesznek, hulljon a mi fejünkre, ha valaki kezet emel rájuk. De ha elárulnál minket, nem köt az eskü, melyet neked tettünk.” Erre így válaszolt: „Úgy legyen, ahogy mondtátok.” Ezzel útra bocsátotta őket, s ők eltávoztak. Akkor az ablakra kötötte a piros zsinórt. (Józs 2,8-21)

A 17. sz.-i ismeretlen festő képén Józsue kémjei Rácháb kötényébe ejtik a piros fonálból font zsinórt. Rácháb lábánál ugrándozó kiskutya a hűség szimbóluma, mellyel a festő a betartott ígéretre utal. 

     

A hírszerzők visszatértek Józsuéhoz, aki Izrael fiaival a Jordán partján táborozott le. Három nap múlva így szólt a néphez: „Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr csodát tesz körötökben.” A papoknak pedig ezt mondta Józsue: „Emeljétek föl a szövetség ládáját és haladjatok vele a nép élén!” Ezek fölemelték a szövetség ládáját és a nép előtt haladtak. (Józs 3,5-6) A nép 2000 könyöknyi távolságra követte őket Józsue parancsa szerint. Ahogy a ládát vivő papok lába a vizet érte, a víz folyása megállt, s egyetlen nagy tömeggé állt össze. A száraz folyómederben álltak mindaddig, míg az egész nép - köztük 40.000 felfegyverzett harcos - át nem kelt Jerikóval szemben. 

Amikor az egész nép átkelt a Jordánon, az Úr így szólt Józsuéhoz: „Válassz ki tizenkét férfit a nép közül, mindegyik törzsből egyet, s parancsold meg nekik: Vegyetek innen, a Jordán közepéből tizenkét követ, vigyétek magatokkal, s ott, ahol az éjszakát töltitek, tegyétek le a táborhelyre.” Józsue magához hívatta a tizenkét férfit, akit Izrael fiai közül kijelöltetett, mindegyik törzsből egyet, s így szólt hozzájuk: „Haladjatok az Úr, a ti Istenetek ládája előtt a Jordán közepéig, s mindegyiktek emeljen a vállára egy követ, Izrael törzseinek száma szerint, hogy majd emlékkő legyen belőlük körötökben. Mert egy nap megkérdezik majd gyermekeitek: Mit jelentenek nektek ezek a kövek? Akkor így feleljetek nekik: Azt, hogy a Jordán vize kettévált az Úr szövetségének ládája előtt, amikor átkelt a Jordánon. Ezért ezek a kövek Izrael fiai számára örökre emlékül szolgálnak.” Izrael fiai úgy tettek, ahogy Józsue parancsolta. Fölemeltek a Jordán közepéből tizenkét követ Izrael fiai törzseinek száma szerint, amint az Úr Józsuénak parancsolta, és az éjszakai táborhelyre vitték, s ott letették. Majd Józsue a Jordán közepébe is állított tizenkét követ, arra a helyre, ahol a papok lába állt, akik a szövetség ládáját vitték; még ma is ott találni őket. (Józs 4,1-9)

Juan Montero de Rojas (ca.1667) képének bal alsó sarkában három férfi nagy köveket emel ki a Jordán száraz medréből. A bal felső sarokban hatalmas víztömeg tornyosul, alatta Józsue ül lóháton, s a kőhordó izraelitákat irányítja a túlpartra, miközben a papok a szövetség ládájával várakoznak a közelben. Frans Francken II. (ca. 1640) festményén alig kivehetőek a folyó száraz medrének közepén szabályos sorban álló kövek a háttérben. A magasra tornyosuló víztömeg szinte fasorként szegélyezi a folyómedret.

Miután a szövetség ládáját hordozó papok is átkeltek a száraz folyómedren Józsue parancsára, a Jordán vize visszatért medrébe, s elöntötte a partot, mint azelőtt. Azon a napon az Úr naggyá tette Józsuét egész Izrael szemében; úgy tisztelte (egész Izrael), ahogy Mózest tisztelte, egész életében. (Józs 4,14)

A Jordánból kiemelt tizenkét követ Jerikó keleti határánál állították fel. Itt táboroztak le, s az egész népet körülmetélték az Úr parancsára. „Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5,9) - mondta az Úr, s a helyet Gilgalnak nevezték. A hónap tizennegyedik napján este ott ülték meg a húsvétot Jerikó síkságán. Ettek a föld terméséből, a húsvét utáni napon kovásztalan kenyeret és pirított gabonát, ugyanazon a napon. Attól kezdve megszűnt a manna, hogy a föld terméséből ettek. Izrael fiainak nem volt többé mannájuk, s ettől kezdve Kánaán földjének termékeivel táplálkoztak. (Józs 5,10-12)

Amikor Józsue Jerikó közelében tartózkodott, fölemelte szemét és látott egy embert: előtte állt, s kivont kard volt a kezében. Józsue odament hozzá és megkérdezte tőle: „Hozzánk tartozol vagy ellenségeinkhez?” Azt felelte: „Nem, hanem az Úr seregének vagyok a vezére, most érkeztem…” Józsue arcra borult előtte a földön, hódolt előtte és megkérdezte: „Mit parancsol az én Uram szolgájának?” Az Úr seregének vezére azt válaszolta: „Vedd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állasz, szent.” Józsue megtette. (Józs 5,13-15) Ferdinand Bol (1662) ősz férfiként ábrázolta az Úr seregének vezérét. Az égen angyalok láthatók a dicsőség és győzelem jelképeivel, a pálmaággal és koszorúval.

    

Jerikó gondosan bezárkózott [Izrael fiai előtt]: se ki nem jött senki, se be nem ment senki. Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Nézd, kezedbe adom Jerikót és királyát. Harcosaitok, a fegyverforgató férfiak mind kerüljék meg egyszer a várost, [s ugyanígy tégy te is hat napon át. Hét pap ugyanakkor vigyen hét harsonát a láda előtt. A hetedik nap hétszer menjetek körbe a város körül, a papok fújják meg a harsonákat]. Ha a kürt felharsan [ha halljátok a harsona hangját], az egész nép törjön ki egyetlen hatalmas csatakiáltásban. S a város falai menten leomlanak. Akkor hatoljon be a nép, ki-ki ott, ahol éppen van.” (Józs 6,1-5)

Józsue körülvitte az Úr ládáját [egyszer] a város körül, azután visszatértek a táborba, s az éjszakát a táborban töltötték. Józsue kora reggel fölkelt, s a papok fogták az Úr ládáját. Hét pap hét szarukürttel a láda előtt vonult, és menet közben fújta a harsonákat. Az előhad előttük haladt, a hátvéd pedig az Úr ládáját követte. Így vonultak körbe harsonazengés közepette. Megkerülték a várost [egyszer, a második napon], aztán visszatértek a táborba. Így tettek hat napon át. A hetedik nap pirkadatkor fölkeltek, s [ugyanabban a rendben] hétszer megkerülték a várost. [Csak ezen a napon vonultak hétszer körül a város körül.] (Józs 6,11-15)

A hetedik alkalommal a papok megfújták a harsonákat, Józsue pedig így szólt a néphez: „Törjetek ki csatakiáltásban! Mert az Úr nektek adta a várost. A város az Úr kedvéért átok alá esik mindennel, ami benne van. Csak Rácháb, a rossz hírű nő marad életben, s azok, akik vele vannak házában, mert elrejtette a hírszerzőket, akiket előre küldtünk. Magatok pedig gondosan őrizkedjetek az elátkozottól! Nehogy kedvetek támadjon valamit is elsajátítani, ami átok alá esik, mert akkor Izrael egész táborát kiteszitek az átoknak, és nagy szerencsétlenséget hoztok rá. Minden ezüstöt és minden aranyat, minden rézből és vasból készült edényt az Úrnak kell szentelni, kerüljenek az Úr kincstárába!” A nép csatakiáltásban tört ki, a harsonákat pedig megfújták. Amikor a nép meghallotta a harsonazengést, hatalmas csatakiáltásban tört ki, s a falak leomlottak. A nép nyomban megrohanta a várost – ki-ki ahol éppen volt –, és bevették. Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig és szamárig, a kardnak élével. (Józs 6,16-21)

Hans Jordaens II. (17. sz.) azt a pillanatot ragadta meg, mikor a hetedik napon, hetedik alkalommal megfújt harsonák hangjára Jerikó tornyai és falai omladozni kezdenek. Nicoló Malinconico (17. sz.) egyik festményén Józsue az égre tekint, az Atyaisten pedig átengedi neki a várost, amit a lovas katonák csatakiáltások közepette meg is rohamoznak. A frigyládát hordozó papok közelében egy férfi térdreborulva ad hálát az isteni segítségért. Malinconico bergamoi képei között is találkozhatunk ugyanezzel a jelenettel. 

     

    

Józsue így szólt ahhoz a két emberhez, aki az országot kikémlelte: „Menjetek be a szajha házába, s hozzátok elő azt az asszonyt azokkal egyetemben, akik hozzá tartoznak, amint megesküdtetek neki.” A fiatalemberek, a hírszerzők bementek, s előhozták Ráchábot, apját, anyját, bátyjait, s mind, akik hozzá tartoztak. A rokonságból valókat is mind kihozták, és elvezették őket egy biztos helyre Izrael táborán kívül. Felgyújtották a várost, s mindent, ami benne volt, kivéve az ezüstöt és aranyat, meg a rézből és vasból való edényeket – ezeket az Úr háza kincstárának adták. Ráchábot, a rossz hírű nőt azonban, valamint apjának házát, s azokat, akik hozzá tartoztak, Józsue mind megkímélte. Izrael körében él mind a mai napig, mert elrejtette a hírszerzőket, akiket Józsue küldött Jerikót kikémlelni. (Józs 6,22-25)

A Júda törzséből való Áchán megszegte az átokparancsot, s vett abból, ami átok alá esett. Az Úr haragja fellobbant Izrael fiai ellen, s hagyta hogy vereséget szenvedjenek Ainál. Józsue megszaggatta ruháját, s arcra borulva feküdt a földön az Úr ládája előtt egészen estig. (Józs 7,6) Panaszára az Úr így válaszolt Józsuénak: „Kelj föl! Miért fekszel így, arcra borulva? Izrael vétkezett, megszegte szövetségemet, amelyet rábíztam. Igen, vettek abból, ami átok alatt volt. Igen, ellopták, eltitkolták és holmijaik közé tették. Izrael fiai ezért nem lesznek képesek ellenségeiknek ellenállni, meghátrálnak ellenségeik előtt, mert átok alá estek. Nem leszek többé veletek, ha el nem távolítjátok körötökből, ami átkozott. Rajta, hívd össze a népet, és mondd meg neki: Szentelődjetek meg holnapra, mert az Úr, Izrael Istene azt mondta: Átkozott holmi van körödben, Izrael; nem leszel képes ellenségeidnek ellenállni, míg ki nem vetitek körötökből, ami átkozott. Azért holnap reggel álljatok fel a törzsek rendjében, és az a törzs, amelyet az Úr a sorsvetéssel megjelöl, lépjen elő nemzetségenként. Aztán az a nemzetség, amelyet az Úr a sorsvetéssel megjelöl, lépjen elő rokonságonként. Majd a rokonság, amelyet az Úr sorsolással megjelöl, lépjen elő családonként. Majd az a család, amelyet az Úr a sorsolással megjelöl, lépjen elő, egyik ember a másik után. S akinél az átok alá eső holmit megtaláljátok, azt el kell égetni, mindennel, ami az övé, mert megszegte az Úr szövetségét és gyalázatos tettet követett el Izraelben.” (Józs 7,10-15)

Józsue úgy tett, ahogy az Úr parancsolta, s meg is találták az átkozott holmit Áchánnál. Mikor felelősségre vonta, Áchán azt válaszolta Józsuénak: „Igen, én vagyok. Vétkeztem az Úr, Izrael Istene ellen, s ezt tettem. Amikor a zsákmány közt megláttam egy szép sineári köntöst, 200 ezüstsékelt meg egy 50 sékel súlyú aranyrudat, fölébredt bennem utána a vágy és elvettem magamnak. A földben vannak elrejtve a sátramban, az ezüst van alul.” Józsue embereket küldött, azok odafutottak a sátorhoz és valóban, a köntös a sátorban volt elrejtve, az ezüst pedig alatta. Mind kihozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izrael véneihez, hogy tárják az Úr elé. Akkor Józsue fogta Áchánt, Zerach fiát az ezüsttel, a köntössel és az aranyrúddal együtt, és Áchor völgyébe küldte, ugyanígy fiait, lányait, bikáját, szamarát, nyáját, sátrát és mindent, ami az övé volt. Egész Izrael elkísérte. Józsue megkérdezte: „Miért hoztál ránk szerencsétlenséget? Hozzon hát rád is veszedelmet az Úr ezen a napon!” És egész Izrael megkövezte. Nagy kőhalmot raktak föléje, amely a mai napig is ott áll. Erre alábbhagyott az Úr izzó haragja. A helynek az Áchor völgye nevet adták, azt viseli mindmáig. (Józs 7,20-25)

Akkoriban az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj és ne aggódj! Vidd magaddal az összes harcost. Rajta, vonuljatok fel Ai ellen! Nézd, kezedbe adom Ai királyát, népét, városát és földjét. Bánj Aival és királyával úgy, mint Jerikóval és királyával bántál. Ami a zsákmányt illeti, csak amit lefoglaltok, meg a jószágot tartsátok meg magatoknak. Vess cselt a városnak, hátulról.” (Józs 8,1-2)

Józsue elindult, hogy összes harcosával felvonuljon Ai ellen. Kiválasztott 30 000 embert, csupa bátor férfit, és éjszaka útnak indította őket, miután kiadta nekik a parancsot: „Nézzétek, vessetek cselt a városnak hátulról. De ne menjetek el messzire, legyetek mindnyájan a helyeteken! Magam, s velem az egész nép, mi majd közeledünk a város felé, s amikor Ai lakói kivonulnak ellenünk, mint első alkalommal, megfutamodunk előttük. Akkor üldözőbe vesznek bennünket, s messze csalhatjuk őket a várostól. Azt fogják majd mondani: Menekülnek előlünk, mint első alkalommal! Akkor induljatok el leshelyetekről, s foglaljátok el a várost: az Úr, a ti Istenetek kezetekre adja. Ha elfoglaljátok a várost, égessétek fel. Ezt a parancsot kell végrehajtanotok. Én adtam ezt nektek.” (Józs 8,3-8)

Józsue utasításai szerint cselekedtek. Amikor Ai királya ezt látta, gyorsan kivonult, hogy harcba szálljon Izraellel, ő és egész hadinépe Araba lejtőjén. Nem tudták, hogy a város túlsó oldalán lesben állnak. Józsue és egész Izrael hagyta, hogy legyőzzék, s megfutamodott a puszta irányában. Az egész nép, amely a városban volt, nagy csatakiáltással nyomukba eredt; Józsuét üldözve eltávolodtak a várostól. Egyetlen férfi sem maradt Aiban, aki ne vette volna üldözőbe Izraelt. S olyannyira üldözték őket, hogy a várost otthagyták védtelenül. Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Fordítsd a kardot, amely kezedben van, Ai ellen, mert kezedbe adom.” Józsue tehát a város ellen fordította a kardot, amely kezében volt. Mihelyt kinyújtotta kezét, akik lesben álltak, hirtelen fölegyenesedtek helyükről. Nekiiramodtak és behatoltak a városba. Bevették, s csakhamar lángba borították. (Józs 8,14-19)

Amikor Józsue és egész Izrael népe látta, hogy a lesben állók elfoglalták a várost és a városból füst száll az égre, visszafordultak, és megtámadták az aiakat. A többiek kivonultak a városból, velük szemben, úgy, hogy az aiak Izrael fiai közé ékelődtek: egyikük egyfelől, másikuk másfelől. Addig kaszabolták őket, míg nem maradt közülük senki, aki túlélte volna vagy elmenekülhetett. Ai királyát azonban élve fogták el és Józsuéhoz vitték. Amikor Izrael fiai Ai lakóit mind megölték a mezőn és a pusztában, ahova menekültek, s azok mind egy szálig elhullottak a kard élétől, egész Izrael visszatért Aiba és kardélre hányta. Azoknak a száma, akik azon a napon elestek, férfiak és nők, 12 000-re rúgott – Ainak összes lakója. (Józs 8,21-25) 

Izrael zsákmányul csak a jószágot és a lefoglalt holmit tartotta meg ebből a városból, a szerint a parancs szerint, amelyet az Úr adott Józsuénak. Akkor Józsue földig leégette Ait, s örökre romhalmazzá tette, pusztasággá mind a mai napig. Ai királyát estig felakasztotta egy fára; napnyugtakor azonban Józsue megparancsolta, hogy vegyék le a holttestet a fáról. A város kapuja elé dobták, s nagy kőhalmot emeltek föléje, ez mind a mai napig ott áll. (Józs 8,27-29)

Ai ostromáról egy Juan de la Corte köréből származó ismeretlen spanyol művész (17. sz.) festett mozgalmas csatajelenetet.

Józsue oltárt épített az Úrnak Ebal hegyén. Ezen a vas nem érintette, fargatlan kövekből való oltáron égőáldozatot mutattak be, és a közösség áldozatát. Józsue fölírta a kövekre Mózes törvényét, majd felolvasta a törvénynek minden szavát, s megáldotta az egész népet.

Amikor ezt meghallották azok a királyok, akik a Jordánon túli hegyvidéken voltak, a síkságon és a Nagy-tenger egész partvidékén, egészen Libanonig, a hettita, az amorita, a kánaáni, a perizita, a hivvita és a jebuzita, szövetkeztek egymással, hogy közös erővel harcoljanak mind, Józsue és Izrael ellen. (Józs 9,1-2) Gibeon lakói azonban cselhez folyamodtak félelmükben. Útra keltek, élelemmel ellátva. Szamaraikat megrakták ócska zsákokkal és régi, szakadozott, foltos borostömlőkkel. A lábukra kopott, foltozott sarut húztak, magukra pedig rongyos ruhát öltöttek. Ami kenyeret magukkal vittek, az mind száraz volt és szétmorzsolódott. Elmentek Józsuéhoz Gilgalba, a táborba, s így szóltak hozzá és Izrael férfiaihoz: „Messze földről érkeztünk, köss velünk szövetséget!” Izrael férfiai így válaszoltak ezeknek a hivvitáknak: „Ki tudja, nem köztünk éltek-e? Hogyan köthetnénk hát szövetséget?” Erre azt felelték Józsuénak: „Szolgáid vagyunk.” Józsue megkérdezte tőlük: „Kik vagytok, honnan jöttök?” Így feleltek: „Messze földről jöttek szolgáid, az Úr, a te Istened neve miatt. Hallottunk róla s mindarról, amit Egyiptomban tett, s amit az amoriták két királyával, Szichonnal, Hesbon királyával és Oggal, Básán királyával művelt, aki Astarotban székelt. Véneink és országunk lakói azért így szóltak hozzánk: Vigyetek magatokkal élelmet az útra, menjetek eléjük és mondjátok nekik: Szolgáitok vagyunk. Kössetek velünk szövetséget! Itt a kenyerünk – még meleg volt, amikor házunkban az útra magunkhoz vettük, amikor útra keltünk, hogy hozzátok jöjjünk, s lám, most egészen száraz, szétmorzsolódott. Ezek a borostömlők is egészen újak voltak, amikor megtöltöttük őket, s most szakadozottak. Itt a végtelen hosszú úton elnyűtt sarunk és ruhánk.” Az elöljárók vettek élelmükből anélkül, hogy az Úrtól tanácsot kértek volna. Józsue békét ígért nekik és szövetséget kötött velük, hogy megkíméli életüket, s a közösség elöljárói megesküdtek rá nekik. Történt, hogy a szövetség megkötése után három nappal hírét vették, hogy közelbe való nép, Izrael körében él. Izrael fiai tábort bontottak, s a városaikba mentek. Ezek Gibeon, Kefira, Beerot és Kirjat-Jearim voltak. De nem igázták le őket Izrael fiai, mivel a közösség elöljárói esküt tettek az Úrra, Izrael Istenére. De az egész közösség zúgolódott az elöljárók ellen emiatt. (Józs 9, 4-18)

Az elöljárók az egész nép előtt kijelentették: „Mivel esküt tettünk nekik az Úrra, Izrael Istenére, nem emelhetünk rájuk kezet. Ezt tesszük velük: Életben hagyjuk őket, nehogy ránk hozzák a haragot az eskü miatt, amit tettünk nekik.” Aztán hozzáfűzték az elöljárók: „Éljenek, de legyenek az egész közösség favágói és vízhordói.” A közösség úgy tett, amint az elöljárók mondták. Józsue magához hívatta őket és így szólt hozzájuk: „Miért csaptatok be, azt állítva, hogy nagyon messze lakunk innen, mikor közöttünk éltek? Ezért mostantól fogva legyetek átkozottak, éljetek mindig szolgaságban mint favágók és vízhordók az én Istenem házában.” Azt felelték Józsuénak: „Szolgáid egész pontosan hallották, mit rendelt az Úr, a te Istened szolgája, Mózes által: nektek adja az egész országot és kiirtja előletek mind a lakóit. Ezért közeledéstekre nagy rettegés kerített hatalmába minket életünk miatt. Lám, ezért tettünk így! S most kezedben vagyunk. Bánj velünk úgy, ahogy jónak és helyesnek látod.” Így bánt velük: kimentette őket Izrael fiainak kezéből, nem ölték meg őket. Azon a napon a közösség szolgálatába állította őket mint favágókat és vízhordókat, s mind a mai napig az Úr oltára szolgálatára rendelte őket azon a helyen, amelyet majd kiválaszt. (Józs 9,19-27)

Az öt amorita király egyesült és felvonult: Jeruzsálem királya, Hebron királya, Jarmut királya, Lachis királya és Eglon királya, ők és csapataik ostrom alá vették Gibeont és megtámadták. Gibeon lakói követet küldtek Józsuéhoz Gilgalba, a táborba, ezzel az üzenettel: „Ne hagyd cserben szolgáidat, siess, gyere fel hozzánk, ments meg bennünket és segíts rajtunk, mert az összes amorita király, aki a hegyvidéken él, szövetkezett ellenünk.” Józsue maga ment fel, s vele minden harcosa és vitéze. Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.” Józsue tehát hirtelen rajtuk ütött, miután az egész éjszakát azzal töltötték, hogy felvonuljanak Gilgalból. Az Úr zavart támasztott köztük Izrael láttára, és súlyos csapást mért rájuk Gibeonnál. Sőt, Bet-Horon lejtőjének az irányában, egészen Azekáig és Makkedáig üldözte őket. Bet-Horon lejtőjén menekültek Izrael elől. Az Úr hatalmas jégesőt bocsátott rájuk az égből, egészen Azekáig; így odavesztek. Többen pusztultak el közülük a jégesőtől, mint Izrael fiainak kardja élétől. Akkor így szólt Józsue az Úrhoz, azon a napon, amelyen az Úr kiszolgáltatta neki az amoritákat –, Izrael szeme láttára fölkiáltott: „Nap, állj meg Gibeon fölött, s Hold, Ajalon völgye fölött!” S a Nap megállt, a Hold is megállt, amíg a nép bosszút nem állt ellenségein. De nincs-e megírva az Igazak könyvében? A Nap megállt az ég közepén, s csaknem egy egész napig halogatta lenyugtát. Se azelőtt, se azután nem volt még egy olyan nap, amelyen az Úr hallgatott volna embernek a szavára. Így harcolt az Úr Izraelért. Józsue és vele együtt egész Izrael visszatért a táborba, Gilgalba. (Józs 10,5-15)

Pauwels Casteels (17. sz.) és Johann Heinrich Schönfeld (ca. 1635) panorámaképein széles vásznon szemlélhetjük Józsue legnagyobb csatáját az öt szövetséges király ellen. Casteels minden részletre figyel, melyet az ószövetségi szentírás szövege említ: a jobboldali dombokon menekülő amoritákra hatalmas jégeső zúdul, mire a lován ülő Józsue a Napra mutat, s felkiált: "Nap, állj meg Gibeon fölött, s Hold, Ajalon völgye fölött!"

Johann Heinrich Schönfeld (ca. 1635) képén is jól láthatók a fénykontrasztok. Az ég bal oldalán még süt a nap, a jobboldalon azonban már elsötétül az ég. Halványan kivehető mindkét égitest, a Nap és a Hold is. Ennek ellenére tévesen Jerikó ostromának titulálják több helyen is ezt a festményt, holott a középső épületromra írt feliratnál semmmi sem bizonyítja jobban, hogy az amoriták ellen vívott harcról mesél a kép: JOSUE X. CAP (Józsue X. fejezet). Talán pont maga Józsue szúrja le ellenfelét a kép előterében.

Nicolas Poussin (1624-26) és Francois Perrier (17. sz.) képein jól látható mindkét égitest a heves csatajelenetek felett.

     

    

Az öt király megfutamodott és elrejtőzött Makkeda barlangjában. Józsuénak jelentették: „Megtaláltuk az öt királyt elrejtőzve, Makkeda barlangjában.” Józsue azt válaszolta: „Hengerítsetek nagy köveket a barlang szájához és állítsatok oda embereket őrnek. Ti azonban ne legyetek tétlen, vegyétek üldözőbe ellenségeiteket, vágjátok el az útjukat, ne engedjétek, hogy visszatérjenek városaikba, mert az Úr, a ti Istenetek kezetekbe adta őket.” Ezután Józsue és Izrael fiai teljes zavart keltettek köztük, egészen megsemmisítették őket, csak azok maradtak életben, akik eljutottak a megerősített városokba. Az egész nép épségben visszatért Makkedába, Józsuéhoz a táborba. Senki nem merte Izrael fiaira még a nyelvét sem kiölteni. Józsue akkor így szólt: „Tegyétek szabaddá a barlang bejáratát, és vezessétek elém azt az öt királyt!” Megtették, kihozták eléje az öt királyt a barlangból: Jeruzsálem királyát, Hebron királyát, Jarmut királyát, Lachis királyát és Eglon királyát. Amikor a királyokat eléje vezették, Józsue összehívta Izrael férfiait, és így szólt a harcosok vezéreihez, akik elkísérték: „Menjetek, és hágjatok ezeknek a királyoknak a nyakára!” Odamentek és a nyakukra hágtak. Józsue pedig így folytatta: „Ne féljetek és ne aggódjatok, legyetek bátrak és erősek, mert így fog bánni az Úr minden ellenségetekkel, akivel csak meg kell küzdenetek.” Azután Józsue agyonütötte őket és felakasztatta öt fára – ott maradtak felakasztva egészen estig. Naplementekor Józsue parancsára levették a fáról és bedobták őket a barlangba, ahová elrejtőztek. A barlang szájához nagy köveket hengerítettek, ott vannak mind a mai napig. Józsue még ugyanazon a napon bevette Makkedát, és királyával együtt kardélre hányta. Betöltötte rajta az átkot, s benne minden élőn: nem menekülhetett meg senki, Makkeda királyával pedig úgy bánt, mint ahogyan Jerikó királyával bánt. (Józs 10,16-28)

Józsue továbbvonult, s egyetlen hadjárat alatt meghódította Kánaán déli városait, majd visszatért egész Izraellel Gilgalba, a táborba. Látva ezt, Észak királyai szövetségre léptek ellene, Júzsue azonban váratlanul rájuk tört összes harcosával Merom vizei mellett, s teljesen megsemmisítette őket. Elfoglalta Hacort és a többi északi várost. Józsue elfoglalta az egész földet, pontosan úgy, ahogy az Úr Mózesnek mondta, és Józsue Izraelnek adta örökségül, aszerint, ahogyan törzsekre oszlik. Az országban végre elcsitult a harc. (Józs 11,23)

Józsue felosztotta az ígéret földjét (https://szentiras.hu/SZIT/J%C3%B3zs13), majd elbocsátotta a Jordánon túli törzseket, - Ruben, Gád és Manassze törzsének felét -, miután hűségesen teljesítették ígéretüket, s testvéreiknek segítettek elfoglalni egész Kánaánt. Amikor a Jordán kőköreihez értek, melyek még Kánaán földjén vannak, hatalmas oltárt építettek a Jordán partján. A hír hallatára Izrael fiai összegyűltek, hogy hadba vonuljanak ellenük. Pinchász papot, Eleazár fiát küldték hozzájuk tíz elöljáróval, s megvádolták a keleti törzseket. „Nos, ezt üzeni nektek az Úr egész közössége: Mit jelentsen ez a hűtlenség, amelyet Izrael Istene ellen elkövettetek? Miért pártoltatok ma el az Úrtól oltárt építve magatoknak? Ez nem más, mint lázadás az Úr ellen! Hát nem volt elég a Peorban elkövetett bűn, amelyből még ma sem tisztulhattunk meg, hiába volt a sok csapás, ami rázúdult az Úr közösségére? Mivel ma vonakodtok követni az Urat, sőt ma addig jutottatok, hogy fellázadtok ellene, holnap Izrael egész közössége ellen fellángol haragja. Talán tisztátalan a saját földetek? Akkor gyertek át az Úr tulajdon földjére, ahol az Úr lakóhelye áll, s éljetek köztünk! De ne lázadjatok fel az Úr ellen és ne keverjetek bele minket is lázadástokba, abba, hogy oltárt építetek az Úr, a mi Istenünk oltárával szemben. Amikor Áchán, Zerachnak a fia titokban vett az átok alá eső holmiból, nemde Izrael egész közösségére rászállt a harag, jóllehet ő csak egyetlenegy volt? Nem kellett-e meghalnia vétkéért?” (Józs 22,16-20)

Ruben és Gád fiai, valamint Manassze törzsének a fele felszólaltak és ezt válaszolták Izrael nemzetségei fejeinek: „Az Istenek Istene, az Úr, az Istenek Istene, az Úr tudja, de tudja meg Izrael is: Ha lázadás részünkről vagy hűtlenség az Úr ellen, akkor ma ne mentsen meg minket; ha azért építettünk oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, s égőáldozatot, ételáldozatot s közösségi áldozatot mutassunk be rajta, az Úr kérje számon rajtunk. Valóban, gondunkban, s a következő okból tettük: Egy nap megkérdezhetik fiaitok a miénket: Mi közötök az Úrhoz, Izrael Istenéhez? Hát nem közénk és közétek, Ruben fiai és Gád fiai közé húzta-e határul a Jordánt az Úr? Nincs részetek az Úrban! Így fiaitok lennének az oka annak, hogy fiaink nem félik többé az Urat. Ezért mondtuk magunkban: Fölépítjük ezt az oltárt, amely nem szolgál majd égőáldozat, sem más áldozat bemutatására, csak bizonyságul köztünk és köztetek és utánunk utódaink között, hogy az Urat szolgáljuk előtte bemutatott égőáldozatainkkal, véres áldozatainkkal és színe előtt bemutatott közösségi áldozatainkkal. Akkor nem mondhatják fiaitok egy nap a mieinknek: Nincs részetek az Úrban! Ha valaki valaha ilyet mond nekünk vagy a jövőben utódainknak, azt válaszoljuk: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink építettek, nem égőáldozat vagy más áldozat bemutatására, hanem bizonyságul közöttünk és közöttetek. Távol legyen tőlünk a gondolat, hogy fellázadjunk az Úr ellen, s hogy ma felhagyjunk szolgálatával, s égőáldozat, ételáldozat vagy véres áldozat bemutatására oltárt építsünk, oltárt az Úr, a mi Istenünk ellen, hajlékával szemben.” (Józs 22,21-29)

Pinchász pap, Eleazár fia, és az elöljárók elváltak Ruben és Gád fiaitól, visszatértek Gileád földjéről Kánaán földjére Izrael fiaihoz és választ vittek nekik. A válasz tetszett Izrael fiainak, dicsőítették Istent, s nem beszéltek többé arról, hogy hadba vonulnak ellenük és fölégetik azt a földet, amelyet Ruben fiai és Gád fiai laktak. Ruben fiai és Gád fiai elnevezték az oltárt… Azt mondták: „Legyen annak bizonysága köztünk, hogy az Úr az Isten.” (Józs 22,32-34)

Jóval azután, hogy az Úr nyugalmat adott Izraelnek minden ellenségétől, amely körülvette – Józsue is megöregedett és előrehaladt a korban –, Józsue összehívta egész Izraelt: véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit, és így szólt hozzájuk: „Öreg vagyok és éltes. Ti tanúi voltatok mindannak, amit az Úr, a ti Istenetek a szemetek láttára tett ezekkel a népekkel. Az Úr, a ti Istenetek harcolt értetek. Nézzétek, törzseiteknek örökségül kisorsoltam azokat a népeket, amelyeknek a meghódítása még hátra van, s azokat is, amelyeket kiirtottam a Jordántól egészen a Nagy-tengerig, nyugaton. Az Úr, a ti Istenetek maga űzi majd el őket előletek, s ti birtokba veszitek a földet, amint az Úr, a ti Istenetek megígérte nektek. (Józs 23,1-5)

Azon a napon Józsue megkötötte a néppel a szövetséget, törvényt és alkotmányt adott neki Szichemben. Józsue ezeket a szavakat leírta az Úr törvénykönyvébe. Aztán fogott egy nagy követ, és felállította ott az Úr szentélyében álló tölgyfa alatt. Majd így szólt Józsue az egész néphez: „Nézzétek, ez a kő lesz a tanú ellenünk, mert minden szót hallott, amit az Úr mondott nekünk; tanú lesz ellenetek, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy Isteneteket megtagadjátok.” Ezzel Józsue elbocsátotta a népet, mindenkit a maga örökrészébe. (Józs 24,25-28)

Ezek után az események után meghalt Józsue, Nun fia, az Úr szolgája, 110 éves korában. Saját örökrésze földjén temették el, Timnat-Szerachban, amely Efraim hegyén fekszik, Gaas hegyétől északra. Izrael szolgálta az Urat, amíg csak élt Józsue, s éltek azok a vének, akik túlélték Józsuét és tudtak mindarról, amit az Úr Izraelért tett. (Józs 24,29-31) József csontjait, amelyeket Izrael fiai magukkal hoztak Egyiptomból, Szichemben temették el, azon a telken, amelyet Jákob Szichem apjának, Hámornak a fiaitól vett 100 ezüstön, s amely József fiainak örökrésze lett. (Józs 24,32)

cezenai dóm falképeinek egyikén (18. sz.) Józsue alakja is feltűnik Noé és Rut mellett. Józsue pajzsán a Nap látható, mely szavára nem nyugodott le addig, míg meg nem nyerte döntő csatáját az amoriták ellen. De vajon milyen üzenetet hordoz a kép a különböző korokban élő három ószövetségi személy egymás melletti megjelenítése által?  A kulcs a szövetség ládájának motívuma. Noé Isten parancsa szerint járt el, megépítette Istennel kötött szövetségének "ládáját", a bárkát, és megmenekült a vízözön pusztításától. Józsue is hallgatott az isteni útmutatásra, s a Jordán száraz medrén kelhetett át a szövetség ládájával, amit el is juttatott az ígéret földjére népével együtt. Rut bizalma is megingathatatlan volt az Úrban, hűsége egy másik nő igenjét vetíti előre, Máriáét. A Szűzanya maga az élő frigyláda, ki méhében hordozta az Isten fiát. 

       

2019. március 28.

Szerző: 

Imrik Zsófia